Az USA megfelezi NATO-bombázóvállalásait

Az amerikai hadsereg a szövetségesek várakozásánál gyorsabban húzódik vissza Európából, és a legfontosabb csökkentések éppen azt a jogi korlátot kerülik meg, amelyet a Kongresszus ennek megakadályozására épített be. Washington a NATO válságtervezési rendszerében vállalt erőit vágja vissza: a stratégiai bombázók számát megfelezi, a vadászgépeket harmadával csökkenti, a tengeralattjáró-felajánlást nullára viszi. Ezekről a lépésekről a végrehajtó hatalom dönthet kongresszusi szavazás nélkül, miközben az európai fővárosoknak olyan hiányokat kellene betömniük, amelyeket 2029 előtt aligha tudnak.

Két csatorna, egy védelem nélkül

Az európai aggodalom megértéséhez külön kell választani az amerikai katonai jelenlét két formáját. Az egyik az Európában ténylegesen állomásozó katonák száma, amely ma nagyjából 80 000. A Kongresszus az NDAA, vagyis az éves amerikai védelmi felhatalmazási törvény 1249. szakaszában 76 000 fős alsó határt szabott: ez alá a Pentagon csak akkor mehetne, ha igazolja a törvényhozóknak, hogy a csökkentés nem árt a szövetségesek biztonságának. Ez a fék kapja a legtöbb figyelmet.

A NATO haderőmodellje ennél nagyobb súlyú. Ebben rögzítik, hogy az egyes szövetségesek válság esetén milyen erőket küldenének: olyan alakulatokat és eszközöket, amelyek 10, 30 vagy 180 napon belül indulnának saját bázisaikról. Ezek a felajánlások teljes egészében a végrehajtó hatalom mérlegelésén múlnak. Jogszabály nem korlátozza őket. Amikor Alexander Velez-Green, a Pentagon megbízottja május 22-én NATO-tisztviselőknek tartott tájékoztatót, ebben a kategóriában jelentett be vágásokat: feleannyi bombázót, harmadával kevesebb vadászgépet, nulla tengeralattjárót, valamint kevesebb légi utántöltő gépet és rombolót (CDE News). A Pentagon megerősítette a számokat, de ütemtervet nem közölt.

Május 30-án a Welt am Sonntag arról írt, hogy a visszavonás a korábban jelzettnél gyorsabban haladna, és elmaradna az az átmeneti időszak, amellyel az európai kormányok számoltak. Egy NATO-diplomata a Reutersnek azt mondta: a tempó „attól függ majd, a többiek milyen kapacitással tudnak alternatívákat hozni”, hozzátéve, hogy „még az Egyesült Államokban sem dőlt el véglegesen minden”.

Pénzzel sem zárható gyorsan a rés

A pótolandó amerikai képességek nagysága egyszerre haladja meg az európai költségvetések és a hadiipari gyártósorok mozgásterét. Az IISS 2025-ös becslése szerint az amerikai hagyományos képességek lemásolása az euroatlanti térségben már pusztán a platformoknál 226–344 milliárd dollárba kerülne, 25 éves távon pedig megközelítené az 1 billió dollárt. A Kiel Intézet 2026. májusi értékelése szerint az érdemi, de nem teljes európai önállóság ára nagyjából évi 50 milliárd EUR lenne egy évtizeden át. Csak a vadászgéphiány 350–400 további harci repülőgépet igényelne, amelyet az európai gyárak a 2030-as évek közepéig nem tudnak leszállítani.

A válaszok eltérőek. Franciaország a „dissuasion avancée”, vagyis az előretolt elrettentés keretében bővíti nukleáris védőernyőjét: a partnerországok a francia nukleáris garancia alá kerülnek, de az indításról szóló döntésben nem kapnak közös ellenőrzést. Norvégia május 27-én a Narvik-megállapodáson keresztül kilencedik országként csatlakozott. A hagyományos haderőnél Németország és Hollandia Észtország és Lettország védelmének parancsnoki felelősségét veszi át a közös 1. német–holland hadtesten keresztül. Ez a balti védelem vezetésének közvetlen áthelyezése Washingtonból európai kézbe.

A 2027–2029-es ablak

Mindkét lépés ugyanarra a problémára mutat rá: az időzítésre. A lengyel vezérkari főnök megerősítette, hogy Varsó saját nagy hatótávolságú csapásmérő fegyvereken dolgozik, de elismerte, hogy az első eredményekig „legalább két év” kell. Az EU Biztonságpolitikai Kutatóintézete arra figyelmeztet, hogy a Németországba tervezett Tomahawk-telepítés törlése „Európa elrettentésének egyik kulcselemét” veszi ki a rendszerből éppen azokban az években, amelyeket „katonai átmenetként” ír le. A Carnegie Endowment szerint a balti államok attól tartanak, hogy a kivonás „azelőtt jön, hogy Európa be tudná tömni védelmi hiányait”.

Az értékelések ugyanarra a sebezhető időszakra mutatnak: 2027 és 2029 között az amerikai csökkentések már érezhetővé válnak, az európai pótlások viszont még évekre lesznek a rendszerbe állítástól. A következő próba június elején jön a NATO haderő-felajánlási konferenciáján, ahol az európai országoknak meg kell mondaniuk, mely amerikai hiányokat vállalják át. Washington ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben a szövetségesek két rossz lehetőség közül választhatnak: nyilvánosan ígérik meg olyan rések bezárását, amelyeket még nem tudnak bezárni, vagy üres kézzel érkeznek a júliusi ankarai csúcsra.