Az US Pentagon 9,000 katonát és rakétavédelmet von ki Németországból és Lengyelországból

A Pentagon 2026 májusában egyszerre vont ki 5 000 katonát Németországból, törölte a 4 000 fős páncélos dandár lengyelországi rotációját, és elvetette a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek európai telepítését. Ezzel az amerikai haderő európai szintje visszacsúszik oda, ahol Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója előtt állt. A döntés olyan képességhiányt nyit meg, amelyet egyetlen európai ország sem tud pótolni az évtized vége előtt.

A kétoldalú versenyfutás

Néhány napon belül legalább öt keleti szárnyon fekvő NATO-tagállam kezdett nyilvánosan lobbizni Washingtonnál a távozó amerikai erők befogadásáért. Nicușor Dan román elnök közölte, hogy Románia kész „annyi amerikai katonát” fogadni, „amennyit csak lehet”, és a Fekete-tenger közelében fekvő Mihail Kogălniceanu légibázis 4 milliárd eurós bővítésére hivatkozott (Capital.ro, Antena3).

Az ajánlatnál is beszédesebb volt a mögötte álló keret. Dan „NATO 3.0”-nak nevezett teherviselési formulát javasolt: minden szövetséges arányosan vállalna többet, a GDP 3,5 százalékát, valamint további 1,5 százalékos kötelezettséget, hogy ezzel igazolja a nagyobb amerikai jelenlétet. Románia tehát nem egyszerűen katonákat kér. Új alkut kínál azért, hogy megkapja őket.

Lengyelország, ahol már most is nagyjából 10 000 amerikai katona állomásozik rotációs alapon, nyilvánosan azt hangsúlyozta, hogy semmi sem változott, miközben saját tábornokai megerősítették: a dandárrotáció törlése valós döntés. Litvánia további 1 000 katona számára ajánlott fel helyet. A keleti szövetségesek az amerikai katonai jelenlétet ma már megszerezhető politikai erőforrásként kezelik, és kétoldalú udvarlással próbálják elnyerni, megkerülve a szövetségi szintű tervezést.

A nagy hatótávolságú csapásmérő képesség hiánya

A létszámcsökkentés viszi a címlapokat, de az európai katonai tervezőket inkább a csendesebb törlés riasztotta meg. A Pentagon Németország esetében egy nagy hatótávolságú tüzérségi zászlóaljat is elvetett. Ez az egység működtette volna azokat a Typhon földi indítókat, amelyek 1 600 kilométernél nagyobb hatótávolságú Tomahawk robotrepülőgépeket is képesek indítani.

Ez lett volna az egyetlen tervezett válasz arra az aránytalanságra, amely azóta terheli Európát, hogy Oroszország nukleáris képességű Iszkander rakétákat telepített Kalinyingrádba. Németország leghosszabb hatótávolságú földi rendszere 84 kilométerig ér el. Az európai alternatíva, a közös nagy hatótávolságú rakéta fejlesztésére létrehozott ELSA-konzorcium a 2030-as évek közepe előtt nem tud kezdeti képességet adni.

Berlin válaszul felgyorsította a közvetlen beszerzést: akár 400 Tomahawk rakétát és Typhon indítót vásárolna, vagyis azt a rendszert próbálja megvenni, amelyet az Egyesült Államok nem akar Európába telepíteni. Franciaország közben 2030-ig további 36 milliárd eurós védelmi kiadást jelentett be, benne a lőszergyártás négyszeres növelésével és a nukleáris elrettentés kiterjesztésével, amelyet nyolc európai partner számára kínálna védőernyőként.

A jogi akna

A döntés évtizedek óta a legsúlyosabb kongresszusi ellenállást váltotta ki egy amerikai elnök európai katonai irányvonalával szemben. A 2026-os National Defence Authorization Act, vagyis a Pentagon éves költségvetési és működési kereteit meghatározó törvény 1249. szakasza 76 000 főben húzza meg az Európában állomásozó amerikai katonák minimumát. Ezt csak akkor lehetne átlépni, ha a védelmi miniszter igazolja a Kongresszusnak, hogy a csökkentés nemzetbiztonsági érdeket szolgál, és a szövetségesekkel is egyeztettek róla. Egyik feltétel sem teljesült.

Mike Rogers, a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának republikánus elnöke „fájdalmat” helyezett kilátásba, ha a kormányzat megsérti a törvényi minimumot. Don Bacon kongresszusi képviselő a lengyelországi rotáció törlését „arculcsapásnak” nevezte Amerika legszorosabb szövetségeseivel szemben. Az ellenállás kétpárti, de a Kongresszus közvetlenül nem vétózhat meg egy elnöki csapattelepítési döntést. A kezében lévő eszköz a finanszírozás korlátozása, miközben a kivonás 6-12 hónapos ütemezéssel halad.

Ami még tart

A NATO formális elrettentési rétege, vagyis a keleti szárnyon 2016 óta állomásozó multinacionális harccsoportok rendszere, egyelőre érintetlen. Ezekben 10 232 katona szolgál európai keretnemzetek vezetésével. A Litvániába tervezett 5 000 fős német dandár telepítése továbbra is 2027-re halad. Mark Rutte NATO-főtitkár a B9-csúcson azt hangsúlyozta, hogy az amerikai jelenlét továbbra is „kiterjedt és jelentős”.

A holland katonai hírszerzés értékelése szerint Oroszország az ukrajnai harcok lezárása után egy éven belül készen állhat arra, hogy tesztelje a NATO keleti határát. A fokozott kockázat időablaka, 2027 és 2029 között, éppen arra az időszakra esik, amikor az európai pótlókapacitások még nem állnak rendelkezésre. Európa most azt az elrettentési rendszert próbálja felépíteni, amelyet évtizedeken át kiszervezett az Egyesült Államoknak. A tempót nem az európai beszerzési naptárak, hanem Moszkva katonai újjáépülése diktálja.