Kevesebb amerikai bombázó és tengeralattjáró a NATO-nak

A NATO európai védelmi tervei eddig abból indultak ki, hogy válsághelyzetben az Egyesült Államok adja a legnehezebben pótolható légi és tengeri képességeket. A Pentagon május végén, egy zárt brüsszeli egyeztetésen közölte a szövetségesekkel: jelentősen csökkenti az európai válságforgatókönyvekhez felajánlott erőket. A bombázók száma megfeleződne, a tengeralattjárókat teljesen kivennék, a vadászgépeket harmadával vágnák vissza. Az európai szövetségeseknek június elején, a Force Sourcing Conference-en, vagyis azon a haderő-felajánlási konferencián kell javaslatot tenniük a hiányok betöltésére, ahol az országok konkrét egységeket rendelnek a NATO-tervekhez. A politikai határidőt a július 7-8-i ankarai NATO-csúcs jelenti (Reuters/Der Spiegel, The Deep Dive).

A vágás nem elsősorban a katonák számát érinti, hanem azokat a háttérképességeket, amelyek nélkül a harcoló alakulatok papíron léteznek ugyan, de egy valódi háborúban nem működnek: légi utántöltő gépeket, elektronikai hadviselési repülőket, felderítő drónokat és támadó tengeralattjárókat.

Az eszközök, amelyek működésben tartják a rendszert

A NATO Force Modelt a 2022-es madridi csúcson fogadták el. Ez a modell 800 000 katonát rendel három készenléti szintbe, konkrét regionális védelmi tervekhez. A 2023-as vilniusi csúcson kidolgozott tervek a balti, az atlanti és a mediterrán térségre vonatkoznak. Megírásukkor azzal számoltak, hogy az amerikai háttérképességek rendelkezésre állnak (NATO).

Ezek nélkül az európai harci erők mozgástere szűk. A vadászgépeknek légi utántöltés kell, ha át akarják szelni a Balti-tenger térségét; a repülőgépeknek elektronikai hadviselési támogatásra van szükségük az orosz légvédelem ellen; a haditengerészeti kötelékeket támadó tengeralattjárók védik a víz alatt. Most éppen ezekből a kategóriákból vonna ki képességeket Washington.

A tájékoztatót Pete Hegseth védelmi miniszter egyik vezető tanácsadója tartotta a NATO politikai igazgatóinak. A szövetség egyik szóvivője elismerte, hogy a NATO haderőtervezésében „túlzott az Egyesült Államokra támaszkodás”, és azt mondta, a katonai feladatokat át lehet „szervezni” (TRT World/Reuters).

A képességhiány számtana

Európa nagyjából 60 légi utántöltő gépet üzemeltet. Az Egyesült Államok 610-et, vagyis az arány körülbelül tíz az egyhez (Aerospace Global News). Európának nincs stratégiai bombázója. A legközelebbi megfelelő egy francia Rafale, amely 500 kilométeres hatótávolságú rakétákat hordozhat; egy B-52-es 8 000 mérföldről is képes csapást mérni, és húsz órán át maradhat egy hadszíntér felett (ISS Europa).

Az ellenséges légvédelem lefogása, vagyis az a képesség, amellyel a szövetségesek megsemmisíthetik az orosz légvédelmi rendszereket, hogy saját gépeik működni tudjanak, a legaggasztóbb hiányok közé tartozik. Egy belga védelmi kutató a Defence Newsnak azt mondta: az európai légierők ezt a területet „egész egyszerűen feladták”, és most „a nulláról kell újraépíteniük”. A megkérdezett tizenhat elemző közül hárman úgy becsülték, hogy az újjáépítés több mint egy évtizedig tarthat (Defence News).

A Kieli Intézet 2026. májusi tanulmánya szerint az európai stratégiai autonómia ára nagyjából 500 milliárd EUR tíz év alatt, vagyis évi mintegy 50 milliárd EUR, az európai GDP 0,25 százaléka lenne (Kiel/Defence News). A szűk keresztmetszet azonban nem a költségvetés, hanem a gyártókapacitás. Az Airbus egyelőre csak mérlegeli a tankergépek gyártásának növelését, nem erősítette meg. A NATO kifutó légi radargépflottájának utódjára még nincs aláírt szerződés. Az első európai nagy hatótávolságú csapásmérő rakéta legkorábban 2029-ben érkezik.

Két könyvelés, egy szövetség

Alexus Grynkewich tábornok, a NATO legfőbb katonai parancsnoka május 19-én azt mondta a szövetséges vezérkari főnököknek, hogy az amerikai visszavonás „nem érinti regionális terveink végrehajthatóságát” (NATO). Ez a megnyugtatás azonban a korábban bejelentett csapatcsökkentésre vonatkozott, nem a napokkal később ismertté vált háttérképesség-vágásokra. A tábornok saját megszorítása sokat mondott: az Egyesült Államok csak azokat a „kritikus képességeket” adná, amelyeket a szövetségesek még nem tudnak biztosítani. Most éppen ezekből vonna vissza Washington.

A minta mélyebb függőséget is mutat. Az európai szövetségesek rekordütemben vásároltak amerikai fegyverrendszereket, F-35-ösöket, Patriot ütegeket és HIMARS rakétavetőket. Az amerikai Foreign Military Sales program 2022 és 2024 között az európai eszközbeszerzési költségvetések 50,7 százalékát szerezte meg, szemben a három évvel korábbi 27,8 százalékkal (Bruegel). Ezek a vásárlások részben politikai biztosításként működtek: amerikai hardvert venni annyit jelentett, mint Amerikát érdekeltté tenni Európa védelmében. Washington most azokat a műveleti vállalásokat vonja vissza, amelyekre ezek a fegyverek épültek, miközben Európa jobban függ az amerikai rendszerektől, mint korábban. Az ECFR arra figyelmeztet, hogy a NATO-ról kialakuló orosz hírszerzési kép, amely szerint a szövetség „törékeny és megosztott”, éppen az a feltétel, amely a legkönnyebben vezethet téves számításhoz (ECFR).

Amit Ankara nem tud megoldani

A csúcs jóváhagyhat kiadási célokat és képességvállalásokat. Tankergépeket nem tud gyártani, elektronikai hadviselési személyzetet nem tud kiképezni, műholdakat nem tud pályára állítani. A hivatalos amerikai felajánlásokat a júniusi Force Sourcing Conference-en teszik le az asztalra; addig a pontos számok titkosak. Egyetlen szövetséges tisztviselő sem mondta ki nyilvánosan, hogy a vilniusi védelmi tervek a módosított Force Model alapján továbbra is végrehajthatók-e. A sajtótájékoztatókon ezt a kérdést következetesen kikerülték. Amit a vezetők Ankarában megígérhetnek, és amit az európai gyárak ténylegesen leszállíthatnak, az évekig, a 2030-as évekbe nyúlóan elválik egymástól.