Az USA csökkentené a NATO légi támogatását

A NATO keleti védelmének van egy kevésbé látható rétege: vadászgépek, légi utántöltő gépek, felderítő repülők és haditengerészeti eszközök, amelyeket Washington szükség esetén máshová csoportosíthat. Európai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok éppen ennek a támogatási csomagnak a csökkentését mérlegeli. A csapatlétszám csak a felszínt mutatja; a NATO haditervei olyan amerikai képességekre is épülnek, amelyeket Európa nem tud gyorsan pótolni.

Ezek az eszközök politikailag kényes helyen vannak. A NATO számolhat velük a terveiben, de arról végül az Egyesült Államok dönt, hogy válsághelyzetben átadja-e őket. Washington joggal mondhatja, hogy Európának nagyobb részt kell vállalnia a saját védelméből, különösen akkor, amikor az EU a SAFE finanszírozási eszközzel, vagyis egy védelmi beszerzésekre szolgáló hitelkonstrukcióval próbálja gyorsítani a közös fegyvervásárlásokat. A katonai hiány azonban azonnali: Európának nincs elég olyan repülőgépe, amely levegőben tartja a vadászgépeket, nincs elég szenzora, amely megmutatja a parancsnokoknak, mi mozog a térségben, és nincs elég haditengerészeti eszköze a vitatott vizek figyelésére.

A válságcsomag fontosabb, mint a bázisfotó

A lehetséges csökkentések egyelőre sajtóértesülések, nem nyilvános amerikai vagy NATO-döntések. Mégis fontosak, mert szűkös képességekről szólnak. A vadászgépek látványosak. A légi utántöltők és a felderítő repülők viszont azt a háttérgépezetet adják, amely egy telepítést tartós műveletté alakít.

Amerikai katonák állomásoztatása önmagában nem jelent erős válságcsomagot. Lengyelország jól mutatja ezt a feszültséget: a látható amerikai jelenlétnek van politikai és elrettentő értéke, de nem helyettesíti a légi utántöltést, a hírszerzést, a megfigyelést és a felderítést. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szenzorok és az elemzőrendszerek még a válaszlépés előtt megmutatják a parancsnokoknak, mi történik.

A balti államok gyorsan megéreznék ezt a hiányt. A NATO a balti légtérrendészeti missziót békeidős rotációként kezeli, mert Észtország, Lettország és Litvánia nem tart fenn állandó vadászgépflottát. Válsághelyzetben viszont több vadászgépre, levegőben biztosított üzemanyagra, légvédelmi összeköttetésekre, tengeri helyzetképre és megbízható parancsnoki rendszerre lenne szükség. Ha az amerikai támogatás szűkül, a járőrözésből a tényleges védelembe való átmenet nehezebbé válik.

Európa építkezik, de lassan

Európa nem állt egy helyben. A többnemzeti tankerflotta 2024-ben tíz repülőgépre bővült. A NATO AWACS-gépei, vagyis fedélzeti radarral és parancsnoki személyzettel működő repülői közös légtérképet adnak a szövetségeseknek. Franciaország 2022-es stratégiai felülvizsgálata politikai nyelvre is lefordította ezt a függőséget, amikor nagyobb európai cselekvési mozgásteret sürgetett.

A gond a tempó. A Bruegel európai védelmi szükségletekről szóló elemzése azt mutatja, hogy a kontinens továbbra is erősen támaszkodik az amerikai csúcsképességekre. Franciaország komoly haderőt tud telepíteni, és nukleáris elrettentő erővel is rendelkezik. Az amerikai léptékű tanker-, nagy hatótávolságú felderítő-, tengeri járőr-, repülőgép-hordozó- és tengeralattjáró-képességeket azonban nem tudja kiváltani.

Németország a keleti védelem másik részét viszi. Az Operationsplan Deutschland azokra az utakra, vasutakra, kikötőkre, üzemanyag-ellátási pontokra, engedélyezési eljárásokra és gyülekezési területekre koncentrál, amelyek a szövetséges erőket Németországon keresztül keletre mozgatnák. Ez azért fontos, mert Németország a keleti megerősítés fő folyosója. Egy gyorsabb folyosó azonban önmagában nem védi meg a parancsnokokat attól, hogy a megérkező erőknek kevesebb információjuk és rövidebb műveleti kitartásuk legyen.

A Fekete-tenger ugyanezt a gyengeséget élesebben mutatja. A drónincidensek után román beszámolók az alacsonyan repülő célokat érzékelő radarokra, a légtérrendészetre, a drónelhárító szenzorokra és a korai előrejelzésre fókuszáltak; a Curs de Guvernare és a Digi24 is végigkövette Bukarest kéréseit a nagyobb szövetséges támogatásra. A gyengébb megfigyelés közvetlen ára az, hogy nehezebb megállapítani, honnan jött egy eszköz, és kevesebb idő marad a figyelmeztetésre. Ez akkor számít igazán, amikor egy határt átlépő drón egyszerre válhat katonai problémává és politikai vitává.

Finnország azért teszi még világosabbá a helyzetet, mert erősebb alapokról indul. Komoly légierővel rendelkezik, de az északi földrajz ott is felértékeli a tankereket, a nagy hatótávolságú radarokat, a tengeri járőrözést és a közös riasztási rendszereket. Ha Finnország is rést lát ebben a rendszerben, a balti államok ugyanennek a problémának a szigorúbb változatával néznek szembe.

Szűkül az időablak

Az első bizonytalanság ténykérdés. Washington és a NATO nyilvánosan nem erősítette meg, pontosan mely képességek csökkenhetnek, ezért a sajtóban megjelent terveket nem érdemes végleges döntésként kezelni. A valódi próba az lesz, kapnak-e a szövetségesek ellentételező vállalásokat: több európai tankert, több felderítő repülőgépet, több tengeri járőrképességet, erősebb légvédelmi összeköttetéseket és világosabb feltételezéseket arról, mit bocsátana rendelkezésre az Egyesült Államok válság esetén.

A mélyebb kérdés az időzítés. A védelmi kiadási ígéretek és az uniós beszerzési eszközök éveken át alakíthatják át Európa haderőszerkezetét, de egy válság első szakaszában nem pótolják a hiányzó képességeket. A NATO keleti védelme először éppen abban a támogató rétegben gyengülhet, amely a frontvonalat működőképessé teszi. A bázisokon állomásozó katonák továbbra is láthatók lesznek. A hiányzó repülőgépek ennél többet számíthatnak.