Washington öt szövetségessel írná át a NATO-t

Washington öt európai szövetségest hívott Bergenbe, hogy előre letárgyalják, ki viseli majd Európa hagyományos védelmének nagyobb részét. A találkozó önmagában nem írhatja át a NATO szabályait: a formális döntéseknél továbbra is minden tagállam blokkolhatja a konszenzust (NATO). Ha azonban egy szűk kör előzetesen megállapodik a csomagról, a többiek mozgástere beszűkül: elfogadják a lényegében kész tervet, vagy magukra veszik annak politikai költségét, hogy akadályozzák az elrettentés megerősítését.

Az előkészítő szoba

Az Egyesült Államok Finnországot, Svédországot, Németországot, Lengyelországot és Hollandiát ültette egy asztalhoz a „NATO 3.0” jelszava alatt. A koncepció lényege, hogy az európaiak nagyobb részt vállalnak a hagyományos védelemből, miközben Washington más térségek felé csoportosítja át figyelmét és erőforrásait (ISDP, upday). Parancsnoki átalakítást, új készenléti célokat vagy finanszírozási csomagot nyilvánosan nem jelentettek be.

A formátum ereje éppen abban van, ami a hivatalos döntés előtt történik. Ha a kiválasztott kormányok előre összehangolják álláspontjaikat, megírják a közös nyelvezetet és felmérik egymás hozzájárulását, olyan politikai helyzetet teremtenek, amelyben az eltérés már nehezebben vállalható. A NATO konszenzussal működik, vagyis elvben minden szövetséges vétózhat. Egy előre összerakott alku ezt a vétót politikailag drágává teszi. Aki nincs bent a szobában, már a formális tárgyalás előtt veszít a befolyásából.

A meghívottak névsora önmagában is üzenet. Finnország adja a NATO leghosszabb szárazföldi határát Oroszországgal. Németország a kontinens középső pillére. Lengyelország a keleti szárny logisztikai hátországa. Együtt azt a képet rajzolják ki, hogy Európa a NATO szárazföldi védelméből többet vállalna.

Ehhez azonban még hiányzik a működő rendszer: közös parancsnoki jogosultság, feltöltött készletek, elfogadott finanszírozás és olyan kiképzett egységek, amelyek ténylegesen együtt tudnak mozogni.

Mi épül valójában?

Németország mutatja meg legjobban, hogy a politikai ígéretekből lesz-e valódi katonai kapacitás. A Litvániába telepített 45. dandár, Berlin első állandó külföldi nehéz harci dandárja, a tervek szerint 2027 végére nagyjából 5 000 katonából áll majd, bár a laktanyák építése még tart (Euronews, n-tv).

Július 1-je óta egy münsteri német–holland katonai parancsnokság irányítja az Észtországhoz és Lettországhoz rendelt NATO-erőket, a beszámolók szerint mintegy 50 000 katonát (Zeit, Deutschlandfunk). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az adott országokban állomásozó szövetséges csapatok kiképzéséről, mozgatásáról és válaszlépéseiről már egy európai parancsnoki központ dönt.

Lengyelországban rotációs alapon mintegy 10 000 amerikai katona tartózkodik, Poznańban pedig előretolt amerikai parancsnoki elem működik (LRT, Forsal). Az állandó amerikai bázis kérdéséről továbbra is tárgyalnak. Megnevezett egységek, valós helyszínek, építési ütemtervek: ezek azok a jelek, amelyek többet mondanak a politikai jelszavaknál.

Európának még nincs meg mindene, amire a terv épít

Az, hogy Európa nagyobb részt vállal a NATO-n belül, nem ugyanaz, mint hogy önállóan is cselekvőképes lenne. Az IFRI szerint valódi európai súlyt nem az ad, ha európai zászlók jelennek meg NATO-parancsnokságokon, hanem az, ha az európaiak tényleges döntési jogosultságot kapnak a parancsnoki láncokban (Ifri). A Fondation Robert Schuman arra figyelmeztet, hogy Európa úgy is növelheti védelmi költségvetéseit, hogy közben nem szerez valódi szuverenitást, ha továbbra is amerikai parancsnoki rendszerektől, műholdaktól és stratégiai szállítási képességektől függ (Fondation Robert Schuman).

A személyi és eszközhiány ugyanilyen kézzelfogható. A német aktív haderőt nagyjából 185 000-ről legalább 260 000 főre kellene növelni, a tartalékos állományt pedig körülbelül 66 000-ről 200 000 főre. Boris Pistorius védelmi miniszter már önmagában a litvániai dandárnál is szakemberhiányra figyelmeztetett (Tagesschau). Finn és svéd szakértők szerint több amerikai képességet, köztük a rakétavédelmet és a műholdas hálózatokat, Európa nem tud gyorsan kiváltani (Svenska Yle).

A lengyel sajtó egy külön politikai kockázatot emel ki: Washington válogatása első- és másodosztályú szövetségesekre oszthatja a NATO-t (WP). Varsó a magas védelmi kiadások és frontországi szerepe miatt nyerhet ezen a kiválasztáson. A kimaradó szövetségesek viszont a költségét viselik.

Az év későbbi részében tartandó ankarai csúcs azt mutatja majd meg, hogy a bergeni előkészítő szobából olyan megállapodás kerül-e ki, amelyet a szélesebb szövetség is jóváhagy, vagy a kimaradók csak akkor szembesülnek a valódi döntésekkel, amikor azok nagy része már megszületett.