EU: jóváhagyás a fogadó ország nélküli visszatérési központokra

Október 1-jén az uniós tagállamok miniszterei véglegesen elfogadták azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy a kormányok az EU-n kívüli országokban működő „visszatérési központokba” küldjék azokat, akiknek nincs joguk az EU-ban maradni (Tanács, EFE). A központokra vonatkozó szabályok már a rendelet hatálybalépésének napjától érvényesek. A központok létrehozását leginkább szorgalmazó kormányok azonban mindmáig nem tettek közzé megállapodást olyan országgal, amely befogadna egyet.

A rendelet önmagában csak a lehetőséget teremti meg. A tényleges távozáshoz további szereplők együttműködése kell: a tagállami kormányoké, a befogadó országé, a bíróságoké, végül pedig az érintett származási országáé is.

Ki miről dönt?

A folyamat egy tagállam fővárosában kezdődik: az adott ország hatóságai döntenek arról, hogy valakinek távoznia kell. Az új európai visszatérési végzés alapján az ügy lényeges adatait közös, a többi tagállam számára is olvasható formában rögzítik. Arról viszont továbbra is az egyes országok döntenek, hogy végrehajtják-e egy másik tagállam határozatát (Brussels Times).

Spanyolország éppen ezt a mérlegelési lehetőséget kifogásolta. Madrid azt akarta, hogy minden schengeni ország köteles legyen végrehajtani a többi tagállam döntéseit. A schengeni övezetben a belső határok nagy részén útlevél-ellenőrzés nélkül lehet átkelni; Spanyolország szerint így valaki pusztán azzal elkerülhetné a kiutasítást, hogy másik országba megy. Madrid a családokra vonatkozó garanciákat is elégtelennek tartotta, és egyedül szavazott a rendelet ellen (elDiario.es). A jogszabályt minősített többséggel fogadták el: ez súlyozott szavazás, amelyben egyetlen tagállam sem vétózhatja meg a döntést.

A központok a folyamat későbbi pontján lépnek be. Csak olyan embert lehet oda küldeni, akinek az ügyében már született visszatérési határozat. A befogadó országnak tiszteletben kell tartania a nemzetközi emberi jogi szabályokat, így azt a tilalmat is, hogy valakit üldöztetésnek vagy kínzásnak kitett országba küldjenek tovább. A kísérő nélküli kiskorúakat nem lehet központba küldeni; a gyerekes családokra nem vonatkozik hasonló általános kizárás (ECRE). A bíróságok minden egyes áthelyezésnél vizsgálhatják, teljesülnek-e ezek a feltételek.

A rendelet az EU Hivatalos Lapjában való kihirdetése utáni napon lép hatályba. Ez az uniós jogszabályok hivatalos közzétételi felülete. A visszatérési központokra vonatkozó szabályok ettől a naptól alkalmazhatók, a legtöbb új eljárásra viszont csak egy évvel később kell átállni (Tanács).

A hiányzó befogadó ország

Dánia, Németország, Hollandia, Ausztria és Görögország szeptemberben közös modellt fogadott el a központokról; az első áthelyezéseket 2027-re tervezik (dán minisztérium). Azóta együtt tárgyalnak lehetséges befogadó országokkal (To Brief).

Az elfogadás napján Alexander Dobrindt német belügyminiszter azt mondta, még egyeztetni kell a lehetséges befogadó országok hajlandóságáról; reményei szerint év végéig megállapodhatnak (Tagesschau). Morten Bødskov dán bevándorlásügyi miniszter szerint mostanra megteremtették a jogi alapot (The Copenhagen Post). Ez az alap azonban csak az EU-n belüli feltételeket rendezi. Az öt kormánynak még be kell vonnia egy befogadó országot, és egyikük sem tett közzé aláírt megállapodást.

A befogadó ország önmagában nem elég

A német SWP szakpolitikai intézet kutatói szerint egy befogadó ország beleegyezése nem kötelezi az érintettek származási országát arra, hogy úti okmányt állítson ki vagy visszafogadja őket (SWP). A befogadó ország vállalja, hogy átveszi az embereket; hazatérésüket csak a származási ország fogadhatja el.

Ezen a ponton Európa már most is nehézségekbe ütközik. Az uniós országok 2025-ben 491 950 ember távozását rendelték el, közülük 135 460 embert küldtek vissza EU-n kívüli országokba (Eurostat). A két adat nem ugyanazokat az embereket követi, ezért a különbségből nem lehet megállapítani, mennyivel növelhetnék a visszatérési központok a hazatérések számát. Azt viszont mutatja, hogy a távozás elrendelése régóta könnyebb, mint a végrehajtása.

Az SWP megállapítása alapján fennáll a veszély, hogy ha egy származási ország megtagadja az úti okmányok kiállítását, az emberek a központban rekednek. Így egy elakadt ügy kikerülne az EU-ból, de nem oldódna meg. Az, hogy ez megtörténik-e, a származási országokkal kötött megállapodásokon múlik; ilyeneket az új rendelet nem hoz létre.

Az öt kormánynak ezért két feltételt kell teljesítenie: közzé kell tennie egy bírósági felülvizsgálatot is kiálló megállapodást a befogadó országgal, és megoldást kell találnia arra, hogyan szerezzenek úti okmányokat az érintettek származási országaitól. A központok létrehozására van uniós felhatalmazás, de a támogatói még nem tettek közzé befogadói megállapodást. A tervezett menetrend egyelőre csak célkitűzés.