Trump elutasította Irán Hormuz-tervét

Donald Trump szeptember 26-án közölte, hogy elutasította Irán ajánlatát a háború lezárására és a Hormuzi-szoros újbóli megnyitására. „Tettek egy javaslatot, de elutasítottam” – mondta a Fehér Házban újságíróknak (NBC News, Reuters). Irán terve szerint Washingtonnak kellett volna elsőként lépnie. Egyelőre nincs közösen elfogadott menetrend, és az Egyesült Államok nyilvános ellenajánlatot sem tett. A Hormuzi-szoroson, amelyen olajat és az Öbölből származó cseppfolyósított földgázt, köztük katari LNG-t szállító tartályhajók haladnak át, továbbra is bizonytalan a hajózás.

Trump megszólalása előtt az elutasításról csak névtelen amerikai tisztviselők beszéltek, Teherán pedig azt mondta, még várja a hivatalos választ (Reuters). Trump most már a saját nevében vállalta a döntést, de nem mondta meg, melyik feltételt kifogásolta. Irán követeléseit korábbi cikkünk ismertette (To Brief).

Mit ajánlott Irán, és milyen sorrendben?

Abbas Araghcsi iráni külügyminiszter szeptember 25-én az ENSZ-ben azt mondta, hogy Teherán katari közvetítőn keresztül egy hétnapos tervet küldött Washingtonnak (ENSZ-átirat). A hét nap csak akkor kezdődött volna, ha az Egyesült Államok elfogadja az ajánlatot.

Araghcsi szavai szerint Washingtonnak az első négy-öt napban kellett volna lépnie. Irán a hatodik napon nyitotta volna meg az áthaladást, a végleges rendezésről szóló tárgyalások pedig a hetedik napon kezdődtek volna (Al Jazeera).

Az amerikai vállalások között a hírek szerint szerepelt az iráni kikötők elleni tengeri blokád feloldása és az iráni olajexport korlátozásának enyhítése. A csomag része lett volna egy Libanonra is kiterjedő tűzszünet (AP). A teljes írásos tervet nem tették közzé.

Az ajánlat két különböző szorítást kapcsolt össze. Az amerikai blokád megakadályozza, hogy hajók elérjék Irán kikötőit; a teheráni fenyegetések viszont a teljes szorost teszik veszélyessé mások számára is. Az egyik feloldása nem szünteti meg a másikat, ezért ilyen fontos a lépések sorrendje.

Miért a sorrend a vitás pont?

A gyakorlati akadály világos: a sajtóban ismertetett menetrend szerint Washingtonnak még azelőtt kellene enyhítenie az Iránra nehezedő gazdasági nyomást, hogy Teherán bármit újranyitna. Ez első engedmény lenne, de nem jelentené az Egyesült Államok minden eszközének feladását; Washingtonnak mégis elsőként, bizalmi alapon kellene lépnie.

A terv ismertetett változatában két további rés is van. A libanoni tűzszünet Izraelen múlik: Washington nyomást gyakorolhat rá, de nem garantálhatja. A nyilvános beszámolók azt sem részletezik, miként ellenőriznék a felek egymás lépéseit, bár a teljes, ki nem adott szöveg kitérhet erre. Trump nem mondta, hogy ezek miatt utasította el az ajánlatot, ezért nem lehet ezeket az elutasítás indokaként beállítani.

Európa viseli a kockázatot, de nincs helye a tárgyalóasztalnál

A konfliktus előtt naponta mintegy 20 millió hordó olaj haladt át a Hormuzi-szoroson, ami a világ fogyasztásának körülbelül ötöde; a szoros az Öbölből hajón szállított cseppfolyósított földgáz szempontjából is kulcsfontosságú (EIA). Szeptember 25-én kilenc hajót láttak áthaladni, szemben a konfliktus előtti napi nagyjából 125 nagy hajóval (Cyprus Mail). A dán Maersk már 1000 dolláros felárat számított fel minden, a szoroson áthaladó hajó konténerei után, hogy fedezze a biztosítási és a személyzetet érintő kockázatokat (SeaNews).

A gázpiacok már elkezdték beárazni a megállapodás reményét. Európa irányadó gázpiaci szerződése, a holland TTF pénteken megawattóránként 75,025 eurón zárt, az egy héttel korábbi, 80 euró feletti szintről; az Argus az esést az iráni ajánlattal hozta összefüggésbe (Argus). Amikor Trump szombaton megszólalt, a piacok zárva voltak, így az elutasítás hatását még nem mérték fel.

Az európai kormányok ott próbáltak fellépni, ahol volt mozgásterük. Johann Wadephul német külügyminiszter szeptember 24-én támogatta azt a 80 ország közös felhívását, amely a Hormuzi-szoros teljes megnyitását sürgette (Handelsblatt). A felhívás megmutatja, mit akar egy széles koalíció, de Washingtonra nem tud nyomást gyakorolni a blokád feloldásáért, Teheránt pedig nem tudja rákényszeríteni a fenyegetések visszavonására. Egyik lépés sincs az európai kormányok kezében.

A pénteki gázár részben olyan megállapodás reményét tükrözte, amelyet Európa sem aláírni, sem megakadályozni nem tudott. Washington elutasította az ajánlatot, amely szerint neki kellett volna elsőként lépnie; az európai kormányok egyik felet sem tudják rákényszeríteni az áthaladás újbóli biztosítására. A következtetést korlátozza, hogy a teljes terv nem nyilvános, Trump pedig nem mondta meg, melyik feltételt kifogásolta. Amíg Washington nem nevezi meg a kifogásolt feltételt, vagy nem tesz saját ajánlatot, Európa nem tudhatja, hogy a nézeteltérés a lépések sorrendjéről vagy az ajánlat tartalmáról szól-e.